1. fejezet

1. Fejezet

 

Eljött a minden évben várva-várt napunk az évzáró. Lezártuk a 2.-as gimnazista évünket. Már vártuk ezt a napot, mint a többi évzárót az életünkben. Májusra már teljesen elfáradtunk az iskolától, a tanároktól, attól, hogy ők azt képzelik, hogy mi robotok vagyunk és non stop képesek vagyunk tanulni, tanulni, tanulni. Hát ez nem így van. Ilyenkor már úgy vagyok vele, hogy ami jegyet évközbe elcsesztem, most már nem javíthatom helyre. Ez nem csak rajtunk múlik, hanem azon is, hogy mennyire kedvel minket az adott tantárgyat tanító tanár. Ennyit a 'diákkínzóról', az iskoláról. Szüleink megígérték nekünk, hogyha 4 es fölötti átlagunk lesz, kimehetünk Londonba. Már 8. osztályos korunk óta az az a város, ahova szinte kötelezőnek érzem, hogy el kell jutnom. A sok híresség, híres látnivaló. Apropó híresség.. Gondolom rögtön beugrott előttetek annak az 5 fiúnak a képe, mikor Londont említettem. A One Direction.

 

 14 éves korunktól kezdtük el őket megismerni, sajnos csak az internet által. Most 17 évesek leszünk. Ők tényleg tökéletesek, lehet, hogy ez nyálasnak hangzik, de ez így van. Ha szomorú vagyok, csak leülök az ágyamra, fülhallgató be, és hallgatom a zenéjüket, amitől megnyugszom és felvidulok, miközben a vigyorgó arcukkal néznek le rám a posztereimről. Tényleg elképesztő, hogy ők olyanok nekem, mint a függőknek a drog, a focistáknak a focilabda, a madaraknak a szárnyuk, és a növényeknek az eső. Olyanok, hogyha nem 'hallod és érzed őket' akkor hiányoznak és szükség van rájuk. Ez hihetetlen.

 

***

 

- Héj! Nem gondolod, hogy meg kéne beszélni a holnapi napot?- Szólt utánam Hanna miközben én már mentem volna haza.

- Gondoltam, majd úgyis megbeszéljük telefonon vagy valami...

Mindig órákat csevegünk a baromságainkról.- vigyorogtam én, Anne Hope. Találó vezetéknév a személyiségünkhöz. Remény... Az ember mindig reménykedik valamiben. Hanna barátnőm nevéről se feledkezzünk, meg ami pedig Wild. Vad… Ez is igaz ránk, mert minden őrültségre rávesszük egymást.

- Hahaha.. Jól van, akkor majd beszélünk, de kezdj el pakolni, mert kapkodni fogsz megint... -gondolkodott el-, mint mindig.

- Hú, de ismersz. Jól van anyuci- forgattam meg szemeimet-, de nyugi tényleg készen leszek- mosolyogtam.

- Rendben puszi.

- Szióó. - megöleltem és elindultam hazafelé.

 

- Helló, megjöttem. Kész rémálom volt ez az évzáró is, nem szeretem az igazgató hosszú, unalmas beszédeit.- mondtam anyának

- de túlélted, és jó cél érdekben, mert holnaptól egy egész héten keresztül nem boldogítasz minket a barátnőddel.

- ÁÁ... nagyon köszönjük a jegyeket és azt, hogy elmehetünk. De megcsináltuk! 4, 5 ös átlagunk lett. az nem semmi gimiben, szerintem.

- igen, ügyesek vagytok, de tünés pakolni, mert nem leszel kész holnapra.

- oké, oké… Tudom.

 

Elpakoltam, elkészültem holnapra. Azt tudni kell rólam, hogyha pakolásról készülődésről van szó, akkor lusta vagyok... De ezért az utazásért bármit.

Még este megbeszéltük Hannával a dolgokat, hogy mikor, hol találkozunk, mik a nagyon fontos dolgok, amiket semmiképpen sem szabad itthon hagyni.

Lefeküdtem, próbáltam elaludni, de nem igazán ment. Izgatott voltam a holnapi nap miatt. Izgatott, boldog kíváncsi.. Kezdem érezni azt az érzést, amikor tudod, hogy az álmok valóra válnak. Eddig minden nap úgy keltem fel és feküdtem le, hogy nem szabad feladni az álmodozást, mert valóra válhatnak, csak megkell próbálni megvalósítani őket és küzdeni.

 

***

Hanna szemszöge:

 

Eljött a várva várt nap. Az első dolgom volt, hogy felhívjam Anne-t. Kicsattanó örömmel ordítottam a telomba.

-szijjjjaaa kész vaagy? Már nem bírok magammal… Mikor indulunk?

-nyugi hamarosan igen, de addig nyugi van. –mondta izgatottan. Gyorsan átdumáltunk mindent és letettük a telefont. Kis idő múlva minden készen állt az indulásra, Anne átjött és itthonról indultunk. Másfél óra múlva oda értünk a repülőtérre.

 

Fájdalmas volt a búcsú anyáéktól, de tudtuk,hogy ha most nem utazunk el akkor nem fog valóra válni az egyik legnagyobb álmunk, felültünk a gépre és indultunk Londonba. Még egyikünk sem repült így nem tudtuk, hogy mire számítsunk, kicsit émelyegtünk és szédültünk. Nem lettünk jobban az utazás többi idejében sem, de kíváncsiságunk a város iránt nem változott. Vágytam már egy kicsit a kizökkenésre a hétköznapi életből. Legjobb barátnőm is várt már, hogy végre ne kínai üzletekben vásároljon.

- min gondolkoztál ennyire- kérdezte kérdőn nézve rám

- azon, hogy mit csináljunk először

- szerintem shoopingoljunk.

A shopping szó hallatán a gyomrom teljesen felkavarodott és hát a kaja, amit megettem felfelé távozott. Mondhatom nem volt szép látvány főleg az előttem ülőnek.

- Úristen bocsi ne haragudj… életemben nem ültem még repülőgépen… bocsii kifizetem a pulcsid.

- semmi gond- fordult hátra a göndör hajú srác- tudom milyen érzés, mert én is ugyan így jártam az első repülésnél…

Nagyon helyes feje volt. Nagyon hasonlított valakire, akit már valahol láttam, de mégsem tudtam, hogy ki lehet. Zöldeskék szemei teljesen magával ragadott.

- jajj bocsi még be sem mutatkoztam Harry vagyok, Harry Styles. És te?

- Hanna Wild- mondtam mosolyogva

- óóoo vad? És télleg vad vagy?- villantva perverz mosolyát.

 

 

- hát az attól függ- csaptam le a magas labdát.

- mit szólnál egy randihoz, hogy leteszteljem mennyire vagy vad. Na, mit szólsz hozzá?

Kicsit gondolkoztam, aztán válaszoltam.

- szívesen elmegyek veled, de most szedjük le valahogy a pulcsidról ezt az izét.

- benne vagyok- mondta mosolyogva

Elmentem a mosdóba a pulcsival és megpróbáltam kiszedni belőle nem túl sok sikerrel. Próbáltam szappanos vízzel kiszedni, de nem igen sikerült. Eszembe jutott, hogy anya csomagolt a biztonság kedvéért a kézi poggyászomba egy kis üvegbe folteltávolítót. Elővakartam a táskából és hála istennek kijött a folt.

 

Anne szemszöge:

Mondhatom én sem voltam valami jól. Émelyegtem, szédültem és mielőtt valami rossz történt volna kifutottam a WC-re. Szerencsémre ott hánytam el magam és nem úgy jártam, mint Hanna. Gondolataimból egy kopogás zökkentett ki.

- jól vagy? –Kérdezte egy ismerős hang- bejöhetek?

- Persze gyere

Hannus lépett be az ajtón, majd lekuporodott mellém.

- nem nézel ki valami jól, full fehér vagy, az lesz az első dolgunk, ha oda érünk, hogy bemegyünk a korházba.

- nem kell, már jobban vagyok

Láttam rajta, hogy nem hisz nekem, és tudtam, hogy így is - úgy is el kell mennem vele. Nem szerettem korházba járni, bár mondjuk melyik ember, aki igen. Az út alatt még háromszor dobtam ki a taccsot, de jól esett a barátnőm támogatása egész út alatt.

 

***

Végre elérkezet, amire már nagyon vártam, a leszállás. Megkönnyebbülve léptem ki a repülőből.

- el sem hiszem, hogy itt vagyunk. - mondtam sóhajtva

- az én szemszögemből még jól is jött ki- biccentettem fejemet a mögöttem levő göndörkére.

- ja, hát igen neked, de nekem annyira nem. Beleegyezem abba a korházas dologba, mert még mindig nem vagyok jól.

- ha gondoljátok, elmehetnénk együtt, mert nekem is van ott dolgom, egyik haverom korházba került, mert megverték. - mondta Harry

- benne vagyunk – válaszoltunk egyszerre